*CHAPTER ONE ...

A házból készültem elmenni mikor összefutottam a lépcsőn Mia nénémmel. Nagyon erősen ki volt húzva a szeme , szóval gondoltam hogy randira megy így nem nagyon fogja zavarni ha most elszökök. Bár miért zavarná ? Sosem érdekeltem igazán.
Elmentem mellette és kiléptem az utcára. Már több mint 1 napja nem lőttem be magam és hiányzott az érzés. Általában minél több időt töltök el két belövés között annál jobban érzem hogy ez a világ nem nekem való. A régi sebek visszatérnek és felemésztenek.
Útközben beszaladtam az egyik kisboltba és vettem egy kis whiskey-t amit addig ittam amíg a törzshelyemre nem értem. A 'haverjaim ' már mind vártak rám. Ők voltak az elsők akikkel beszívtam és azóta is velük vagyok. Sokkal jobban tekintem őket a családomnak mint Mia nénikém. Ők legalább minimálisan törődnek velem.
-Hali Hayley . -köszönt Emma . Intettem felé , majd Mikehoz siettem aki már készítette ki nekem az adagom.
-Bocsi csajszi , de ma csak ezzel szolgálhatok. -nyújtott felém egy jointot. Megvontam a vállam és hálám jeléül adtam egy csókot neki. Elővettem az öngyújtóm és megnyújtottam a nyugalmat jelentő kis cigimet.
Amint beleszippantottam már is éreztem a hatását. A szám enyhe mosolyra húzódott és éreztem ahogy megint elszáll a fájdalom. De egy pici mindig marad a helyén amit semmi nem tud begyógyítani. Talán az évek , de még az sem biztos.
2 év telt el mióta a szüleimet elvesztettem. Azóta is ott van az a kis lyuk a szívemen. Félek egyszer belehalok ebbe az életmódba , de nem érdekel hiszen itt olyan boldog lehetek mint a szüleimmel.
-Minden rendben Hayley ? -kérdezte egy távoli hang . Lassan nagyon lassan a hang irányába fordultam.
Egy elmosódott személy integetett nekem. Nem tudtam kivenni hogy ki az . Hunyorogva sem láttam , de ő közelített.
Mikor idaért felismertem. Cher volt az a régi barátnőm. Még 2 évvel ezelőttről. Undorodva lépkedett el a haverjaim mellett. Mikor meglátott mintha megijedt volna tőlem.
-Hayley ? Te vagy az ? Mióta ..... Most velem kell jönnöd . -mondta és megfogta a kezem.
-Ne feszkózz . Nyugi van . Mit akarsz ? -mondtam neki nagyon lassan.
-Ez nem te vagy. Mióta lógsz ilyen lepukkant helyen. -mondta volt legjobb barátnőm az 'otthonomra ' . Felemeltem a kezeim és megvontam a vállam.
-Rég. De te mit keresel ezen a lepukkant helyen ? Úgy tudtam hogy te nem jársz ilyen emberek közé. -mutattam a többiekre és egyben magamra is.
-Hayley ez nem te vagy . -rázta a fejét és megfogott a vállamnál hogy felállítson. Én elhúzódtam tőle.
-Tudok magamtól is menni . - flegmáztam és elindultam az utcából kivezető úton , csakhogy a második lépés után a falnak dőltem.
Emmáék röhögtek rajtam , sőt még én is magamon. Nem éreztem azt  fájdalmat amit az esés okozott , csak azt hogy milyen vicces helyzetbe keveredtem.
Cher megint mellettem termett hogy segítő kezet nyújtson nekem.
-Te nem vagy normális ! Haza viszlek. -mondta és segíteni próbált , de megint elhúztam a kezemet.
-Nekem ez az otthonom !-ordítottam , amitől kicsit megijedt.
-Hayley tudom hogy ez nem te vagy ismerlek ...
-Nem ! Ismertél! Az még akkor volt mikor volt családom . Annak már vége . Más ember lettem ,szóval ne mond hogy ismersz. Csak is én ismerem magam .-mondtam neki , mire meghátrált. Megrázta a fejét és felsegített.
-Ismerlek.Tudom hogy ez nem te vagy . Te nem ez vagy . -ismételgette , de én megint elnevettem magam.
-Hát nem érted ? Ez vagyok én . -suttogtam a  fülébe. - Már ilyen vagyok. Ezen nem tudsz változtatni .-mondtam röhögve és hallottam hogy a többiek is röhögnek.
-Ez engem nem érdekel. Haza viszlek. -mondta és rángatni kezdett , mivel nem volt erőm a saját lábamra állni.
Kiment az utcasarokra és fogott egy taxit. Mikor megállt előttünk megláttam hogy a sofőr egy unikornis.
-Csókolom Unikornis bácsi ! Milyen ízű a szivárvány ? -kérdeztem miközben betuszkoltak a kocsiba.
-Ne foglalkozzon vele. Túl sokat ivott és már elmúlt 18 szóval ne szóljon be ha lehet. -mondta volt barátnőm majd bediktálta egy címet.
-Hova megyünk ? -kérdeztem és arcomat a hideg üvegnek nyomtam.
Sajnálatos módon hamar hozzájuk értünk így nem tudtam tovább beszélgetni az unikornis bácsival. Intettem neki és máris kint voltam az utcán.
Most már kicsit biztosabban jártam a lábamon szóval elutasítottam Cher kezét és egyedül vettem célba az előttem mozgó házat.
Egyszer csak egy nagyon fényes szobába kerültem . Felnéztem a plafonra bele a sárga fénybe . hirtelen felvillant előttem egy arc . Egy ismeretlen arc. Nem volt időm megfigyelni az arcot , mert minden elsötétedett és össze estem a hideg padlón.

*Prologus ...

Volt családom. Boldog családom. Én is az voltam.Mindent megkaptam, amit csak szemem, szám kívánt. A szüleim feltétel nélkül szerettek. Talán ezért is szerettem őket annyira amennyire. Én voltam az egyetlen gyerekük. Minden héten elmentünk a hegyekbe túrázni amióta az eszemet tudom. Anyáék ott ismerkedtek meg. Nagyon szerették egymást. Sosem láttam őket veszekedni. Tökéletes családom volt kijelenthetem . 

2 évvel ezelőtt viszont minden eltűnt  .

Anyáéékal éppen a hétvégi túránkra mentünk, mikor egy kocsi belénk gázolt. Anya és apa a helyszínen meghaltak. Én súlyos sérüléseket szenvedtem de túléltem. A kórházban őket kerestem . Mikor meghallottam hogy nincsenek többé nem akartam hinni nekik. Egész nap üvöltöttem. Egyszer mikor már úgy voltam vele hogy feladom , és követem anyáékat bejött a nővér és morfiumot fecskendezett belém. 

A hangom halkulni kezdett, a görcsbe rándult tagjaim pedig elernyedtek . Egy nyugodt és csendes helyen voltam. Ekkor az egész életem megváltozott. 

Amint haza engedtek a kórházból a nagynénémhez küldtek , akit még életemben nem láttam. Nem beszéltünk , a lakásban is alig futottunk össze. Nem törődött velem csöppet sem . Hiányozni kezdtek anyáék és vissza akartam menni abba a világba ahol a kórházban voltam. A csendes és nyugodt helyre. 

Elmentem egy kisboltba ami a ház mellett volt és loptam egy kis sört, mivel még nem múltam el 18 és nem adták volna ki nekem. 

Amint végeztem vele , megint úgy voltam vele hogy nem érdekel a világ és a gondok amik vele jártak. Sokkal jobb volt abban a világban lenni. Nem érdekelt hogy ki mit gondolt rólam abban a pillanatban. Alig vesztettem el néhány napja a szüleim. A szüleim akik szerettek. Ezt senki sem értheti meg. Senki. 

Egy 16 éves lány voltam akinek összeomlott a világa és most az alkoholba menekült. 

Aznap este nem mentem haza és ez a nagynénémnek fel sem tűnt, szóval egyre kevesebb időt töltöttem otthon és többet az utcán részegen. 

Egyszer egy olyan bandába akadtam ahol drogoztak. Megkínáltak én pedig szó nélkül elfogadtam. Megint magával ragadott az a csodálatos érzés. Nyugalom , csend békesség. 

Ez az a nap amikor drogfüggő lettem. Ez az a nap amikor már tényleg nem érdekelt semmi csak hogy elmeneküljek minden fájdalom elől amit valaha okoztak nekem. Hogy a sebeim elfedjem a drogokba és az alkoholba menekültem, és a mai napig ebben a világban élek.